A Vestas V90-1.8/2.0 MW szélerőművei Nyomtatás

A leghatékonyabb szélerőmű a magyarországi szárazföldi viszonyok között


Optimális hatásfok

 

A V90-1,8 MW és V90-2,0 MW turbinákban alkalmazott OptiSpeed® generátorok a Vestas kimagasló eredményekkel működő V80 turbinájában használt generátorok továbbfejlesztett változatai. Az OptiSpeed® jelentős előrelépést jelent a szélturbina hatásfokát illetően, tekintettel arra, hogy a rotor forgórész fordulatszáma a névleges fordulatszámhoz képest hozzávetőleg 60 százalékos tartományban változhat. Ez azt jelenti, hogy az OptiSpeed® esetében a rotor forgórész fordulatszáma akár 30 százalékkal is nagyobb vagy kisebb lehet a szinkron fordulatszámnál. A cél egyértelmű: a leadott energia növelése.
Ennek érdekében megosztjuk a lassú és változó forgással járó nagyobb hatásfokot, az energiafelesleget forgási energiaként tároljuk és kihasználjuk az átmeneti széllökések teljes erejét. Mindent egybevetve az OptiSpeed®-nek köszönhetően az eves energia-előállítás, kb öt százalékkal növekszik. Az OptiSpeed® megoldás azzal az előnnyel is jár, hogy a kisebb csúcsterhelés következtében kisebb lesz a kopás a hajtőműben, a lapátokon és a tornyon. Mivel pedig a turbine által keltett zaj a szélsebesség függvénye, az OptiSpeed® révén elért kisebb forgási sebesség folytán természetesen csökken a zajszint is. Végül pedig az OptiSpeed® alkalmazásával a V90-es turbinák a gyors szinkronizálás, a kisebb harmonikus torzítás és a kevesebb feszültségingadozás eredményeként jobb minőség könnyűsúlyú energiát adnak át az elektromos hálózatnak.


3x44 méter az új mérce

 

A Vestas lapátok mindig is a legkönnyebbek voltak a piaci választékban, de a V90-es turbinák megjelenésével még magasabbra került a mérce. Az új lapátokban több új minőség könnyűsúlyú anyagot alkalmaztunk, melyek közül első helyen a teherviselő szerkezetben alkalmazott szénszálat említhetjük. A szénszál nemcsak könnyebb a korábbi lapátokban alkalmazott üvegszálnál, hanem szilárdságának és merevségének köszönhetően a szükséges anyagmennyiséget is sikerült csökkenteni. Ez azt jelenti, hogy bár V90-eseink esetében a lapátok által súrolt terület 27 százalékkal nagyobb, mint a V80-asoknál, a hosszabb lapátok súlya mégis ténylegesen körülbelül ugyanakkora. A V90-es lapátoknál alkalmazott új profil aerodinamikailag kedvezőbb paraméterekkel rendelkezik, mint a korábbi generáció. A Vestas mérnökeinek a turbinára ható összterhelés és az eves energia-előállítás közötti összefüggés optimalizálásával sikerült kifejleszteniük ezt a technológiai szempontból kedvezőbb profilt. Munkájuk eredményeként született meg a teljesen új szárnyforma és a görbített hátsó él. Az így kapott szárnyfelület következtében javul az energiatermelés, ugyanakkor a lapátprofil kevésbé érzékeny a fő élen előforduló szennyeződésre, és kedvező geometriai viszony érhető el az egymást követő szárnyvastagságokban. A V90-es turbina esetében ennek következményeként növekszik a teljesítmény, csökken a gépre átadott terhelés – végső soron pedig általános javulás érhető el.

 

Meggyőző teljesítmény

 

A szélerőművek rendkívül beruházásigényesek és maga a vásárlási folyamat is igen bonyolult lehet. Az egyes termékek összehasonlításához és a beszerzés elősegítéséhez Vestas négy olyan tényezőt jelölt meg, melyek döntően befolyásolják a szélturbinák minőségét: energiatermelés, üzemi rendelkezésre állás, az elektromos hálózat terhelése a zajszint. Több hónapon keresztül foglalkozunk valamennyi Vestas turbine e teljesítmény-paramétereinek tesztelésével és dokumentálásával. Amikor végül mindennel meg vagyunk elégedve, felkérünk egy független vizsgálati céget, hogy erősítse meg kapott eredményeinket – ezt a gyakorlatot nevezzük ”bizonyított minőségnek”. Nálunk a Vestasnál a minőség nemcsak szavakban nyilvánul meg. A minőséget be is bizonyítjuk.

 

Innovációk a lapáttechnológiában




Tapasztalatra építve

 

Napjaink korszerű turbinái nem légüres térben készülnek. Amikor elhatároztuk, hogy kis és közepes szélre kifejlesztjük új V90-1,8 MW és V90-2,0 MW turbináinkat, már támaszkodni tudtunk azokra a széles körű tapasztalatainkra, melyeket a világ vezető szélenergia rendszereinek szállítójaként szereztünk meg. Egyebek mellett meglévő turbinakínálatunk sikeres tervezési elemeit is felhasználtuk.

 

A tervezést már kipróbált és letesztelt V80-as szélturbinánk gondoláival kezdtük, melyekhez a maximális eredményességet az OptiSpeed® generátorok biztosítják. A gondolákhoz a nagy szélsebességre készült V90-3,0 MW forradalmian új lapátjait alkalmaztuk. Ezt követően úgy módosítottuk a gépelemeket, hogy a rendszerben tökéletes harmónia alakuljon ki és a célul kitűzött feltételeknek a lehető legjobban eleget tudjunk tenni.

 

Az így elkészített V90-1,8/2,0 MW turbinák optimálisan alkalmazhatóak olyan helyeken, ahol kicsi a turbulencia és rossz vagy közepes szélviszonyok uralkodnak. Ezek a merőben új turbinák olyan sikeresen működnek, hogy segítségükkel ténylegesen 25 százalékkal több energia állítható elő, mint V80-as társaikkal.

 

Az új integrált turbináknál természetesen egyedi és újszerű megoldásokat alkalmaztunk. Így például a Vestas mérnökei két évet fordítottak egy még nagyobb hatásfokú és még masszívabb hajtómű tervezésére. Emellett bár a 90 méteres forgórész-magasság hozzávetőleg megegyezik a V80-as forgórészének magasságával, a hosszabb lapátok nagyobb igénybevételt jelentenek, ezért megerősítettük a V90-es erőátviteli rendszerét és más fő elemeit.

Műszaki adatok






jogvédett tartalom, forrás: www.nrg-systems.hu, megjelent az NRG-Systems Kft. hozzájárulásával