Kapu az Energia birodalmába - online információs portál és tudástár
  
                     
 


          

            

                      

  

 


Statisztika

Tagok : 1
Tartalom : 305
Tartalom találatai : 1942997
Miről olvasna szívesen?
 
Élő Energia 2010 – Konferencia Sarkadon Nyomtatás E-mail

2010. február 24-én került megrendezésre az Élő Energia 2010 Békés megyei konferenciája. A konferencia-sorozat 8. rendezvénye Sarkadon ismét sok érdeklődőt vonzott. Több mint hetven részvevő hallgatta végig a sorozat újabb előadásait a Bartók Béla Művelődési Ház dísztermében. Elsőként Tóth Imre Sarkad polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Lenti István címzetes főiskolai tanár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tanácsnoka tartott előadást, az energiafűz termesztésbe vont fajtáiról. Őt Tóvári Péter az FMV Mezőgazdasági Gépesítési Intézet energetikai osztályvezetője követte, „A biomassza, mint energiaforrás” című előadásával. Tímár Lajos geotermikus energetikai szakértő, a Vidékfejlesztési Szaktanácsadók Országos Szövetsége Dél-dunántúli Régió elnöke energiaköltség csökkentő beruházásokról, pályázati lehetőségekről beszélt.

Pearl Eran ügyvezető, a Chromagen országos képviselője a solar rendszert ismertette és ennek használatát a mindennapokban. Kékesi Márton a Nagyréti Erdei Iskola Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke az energiaellátás biztonságát elemezte. Takács István településfejlesztési tanácsadó az önkormányzatok energetikai függetlenségének esélyeit taglalta. Tóth Imre polgármester záróbeszédében a megújuló energiaforrások használatának szükségességét hangsúlyozta, majd elmondta a sikeresen beindított, ám másfél évvel ezelőtt bezárt és azóta is üzemelésre váró, sarkadi biodízel alapanyaggyártó üzemének megrázó történetét.

Az előadásokat követően a résztvevők bejárták a Bio-Ma Magyarország Zrt. sarkadi üzemét és meggyőződtek arról, hogy egy európai színvonalú, bármikor termelésre fogható üzem áll kihasználatlanul a Sarkadi Ipari Park területén. A sorozat tavaszi körútjának márciusban szervezett állomásai: március 11-én Győr-Moson-Sopron megye, majd március 25-én Bács-Kiskun megye következik az MVM Paksi Atomerőmű, továbbá a Prímagáz és a Pearl Enterprises Kft. támogatásának köszönhetően. Március 26-án ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kerül sorra, ezt a Csongrád megyei konferencia követi áprilisban.


A konferenciákon a részvétel ingyenes, jelentkezni a honlapon letölthető regisztrációs lap visszaküldésével lehet.

 

www.erdei-iskola.shp.hu